Dalmácia államigazgatása a 12–14. században

Észak- és Közép-Dalmácia, 12–14. századi történelmét alapvetően, Dél-Dalmáciáét pedig jelentős mértékben Velence és a Magyar Királyság küzdelme határozta meg. Dalmácia birtoklása Velence hatalmának alapját képezte. Ez biztosította az Adriai-tenger fölötti állandó uralmat, a hajóépítéshez szükséges fát és az itáliai szárazföld meghódításáig a gabonát is. A Magyar Királyságnak is komoly érdeke fűződött ahhoz, hogy birtokolja a dalmát tengerpartot. Enélkül lehetetlen volt kijutni a tengerre, kereskedni, további hódításokat kezdeni, hajóhadat állítani. Dalmáciának mind a bizánci korszakában, mind a magyar, mind pedig a velencei uralom alatt sajátos állami működése volt, amelyet bár sok tekintetben eltérő módon, de a királyság és Velence figyelembe vett, megőrzött. A 12. és 13. században gyakorlatilag kialakult a későbbi korokat is meghatározó hatalomgyakorlási mód magyar és velencei részről egyaránt, amely Velence részéről inkább erőpolitikának értékelhető, a királyság részéről pedig privilégiumok, kiváltságok biztosításával gyakorolt puhább hatalomgyakorlási módszernek. A 14. században ebben mind magyar, mind velencei részről változásnak lehetünk tanúi, amelyben a királyság hatalomgyakorlási módszerei egyre inkább a velenceihez közelítettek. A 15. század elejétől kezdve a rivalizálás megszűnt, Dalmácia 400 évig Velencéé lett.